Gondoltunk egyet karácsony másnapján és úgy döntöttünk, kimenekülünk a csúnya ködből. Mindig figyelem a tiroli kedvenc webkameráimat, a hegyekben száz ágra süt a nap. Nem terveztünk túlságosan, csak annyit, hogy megnézzük a kis falvakat ( Going, Ellmau, Scheffau) és a Wilder Kaisert. Sétálgatunk egy kicsit és töltődünk. Ha lesz még idő, Kufsteinbe is elmegyünk. Tíz után nem sokkal már ott is voltunk Goingban. Megálltunk a Wilder Kaiser fogadó előtt, megnéztük a templomot, ahol találtam Jakobsweg pecsétet. Úgy látszik az ausztriai zarándokút része Going is. Itt még elég hideg volt, nem sütött ide a nap, csak a hegyekre. Nagyon szép tiszta az ég, gyönyörű a látvány. Boldogság….. Szeptember végén, mikor itt voltunk, nem tudtuk ilyen közelről megnézni ezt a kis teret, mert forgatás volt. Kicsit sétáltunk, aztán….irány Ellmau!! 

 Ellmauban sütött a nap, sapka sem kellett. Pontosan erre vágytunk, élveztük a napfürdőt. Csináltak műhavat, sok gyerek síelt, szánkózott, nagy volt a nyüzsgés, de most élveztem. Leültünk egy padra és ettük-ittuk a napsütést. Minden porcikámban éreztem a jóleső bizsergést. Felmentünk a kis kápolnához (ahol a webkamera van), kicsit túráztunk, nagyon szép képeket csináltunk. Továbbra is boldogság…..

Scheffau is egy kellemes kis falu. A karácsonyi vásár maradványait még láttuk a főtéren, a kis aranyos bódékat, a karácsonyfát és az odahordott havat. Itt is sétáltunk egy kicsit…..még mindig boldogság…..

Mikor Kufsteinbe értünk már hideg volt, mint reggel. A vár alatt álltunk meg, de most nem terveztük, hogy bemegyünk. A várra több időt kell majd szánni. Sétáltunk egy kicsit a központban, lementünk az Inn folyóhoz is, de nagyon fáztam, elindultunk haza. Első ránézésre nem lett Kufstein a kedvenc helyem, de adok még neki esélyt….. Fantasztikus és különleges volt a karácsonyunk!!! Leírhatatlan boldogság…..

Egy óra körül értünk a tóhoz, rengeteg autó volt, de azért találtunk helyet. Gyönyörű napsütés, az árnyékban viszont hűvös van így október végén. Varázslatos, már az első pillanatban, ahogy meglátjuk a tavat. Körben padok, ez egy szabad strand, el sem szeretném képzelni, milyen tömeg van itt nyáron. Most viszont tipikus gyerekes, öreges, sétálós, üldögélős….Mi is leültünk egy padra és csak bambultunk. Az ősz olyan színes, mesekönyvbe illő, mintha fel szeretne minket készíteni a szürke télre. Nagyon kellemes, ahogy süt a nap, a fehér hegyek és a tarka fák visszatükröződnek a tóban.

Elindultunk a napos oldalon, úgy terveztük, hogy körbemegyünk. A fényképezőgép otthon maradt!!!!………………… Mától én vagyok a felelős, hogy el legyen pakolva. (Remélem javítom a statisztikánkat!) A telefon megint megmentett minket, kár lett volna érte, ha nem tudom megörökíteni. Nem győztem betelni a látvánnyal. Különböző méretű halakat láttunk a tóban, mondjuk fürdésnél nem hiszem, hogy díjaznám.

A hátsó kisebb tóhoz is elmentünk, itt viszont nagyon hideg volt, nem sütött ide a nap egyáltalán. Az árnyékos oldalon mentünk vissza, nem volt melegünk. Nagyon kellemes sétálós, gyönyörködős nap, feltöltődtünk.

Igen…...már megint Hinterstoder, a közelünkben ez a legjobb hely, ahol vannak hegyek és rengeteg a túralehetőség. Fél kettő körül értünk oda, már nagyon hidegek a reggelek, semmi értelme korán menni, ráadásul egy torokfájás is gátolt minket, na nem az enyém, mert akkor biztosan el sem indulunk. Én így sem akartam, de meg lettem győzve. Szerencsére nagyon szép időnk lett így október elején, szinte végig pólóban voltunk. A parkolóban rengeteg autó állt, de amerre mi indultunk, arra még a kutya sem jár….... Jó érzés volt, hogy már túráztunk itt egy párszor és nem éreztem azt, hogy mindent meg kell néznem, nehogy lemaradjak valamiről. Új helyeken járni nagyon izgalmas, de néha az ismerős környék olyan megnyugtató. A kedvenc folyónk a Steyr, most is gyönyörű türkiz, mindig öröm látni. Az út elején láttunk egy régi malmot 1865-ből, elég lepusztult állapotban, kicsit körbejártuk, bekukkantottunk. Láttunk egy szép panziót, amit most újítottak fel, egy kis tó is tartozott hozzá. Találkoztunk pár emberrel és kutyákkal is. Mentünk végig a folyó mellett, elég magasan voltunk, nem lehetett lemenni a partra. Ez az, amit a legjobban szeretek, erdőben menni a patak vagy folyó mellett és még a hegyeket is látom közben, ez ideális. Az ősz színei gyönyörűek, olyan jókat lehet fényképezni. Egy hídon is átmentünk, itt lementünk a hatalmas kövekhez, de még itt is magasan voltunk a vízhez képest. Egy kisebb vízesés is van itt. Kicsit arrébb le tudtunk menni teljesen a kavicsokig.

Na és most…….jött a dilemma, másszunk fel a hegyre vagy ne. Az út elindult meredeken felfelé és elég dzsungeles is volt. Féltem, hogy túl sok időre lesz szükség és még le is kell jönni valahogy. De a „torokfájós” meggyőzött és én bízom benne mindig. Persze milyen jól tettem most is. A dzsungeles rész után rendes úton mehettünk tovább, nem volt igazán megerőltető. Gyönyörűek voltak a fények, tobzódtunk. Egy nagy piros kocka kilátó van a csúcson, nagyon érdekes, körben táblák vannak, amin a hegyek nevei és a magasságok is fel vannak tüntetve. Száz ágra sütött a nap, ez októberben nagy ajándék. Üldögéltünk egy kicsit, mert persze itt is van pad, élveztük a gyógyító napsütést, ami mindent meggyógyít.

Lefelé egy részen hasonló kanyargós utak voltak, mint Tirolban és teheneket is láttunk. Olyan jó, hogy nem fordultunk vissza és a nehezebb utat választottuk. Csak a nehéz út után jön a katarzis és a jutalom. Egyre rutinosabbak és bátrabbak vagyunk. Szép naplementét is láttunk, jövőre egyszer fent a hegyen fogjuk megnézni. Csodálatos, gyógyító nap!!!!

Irány Tirol!! Szeptember vége van, korán keltünk, még sötétben indultunk. Bizakodtunk a jó időben, szerettük volna látni a Wilder Kaisert. Precízen megterveztük a napi programot, mit szeretnénk mindenképp látni, ami rajtunk múlik, azt megtettük. Tíz óra körül ott is voltunk Ellmauban. Megnéztük a falut, itt is kerestünk egy pékséget. Aranyos kis falu, tele idős turistával, tervezünk ide egy hosszabb szabadságot, de az biztos, hogy egy nyugisabb helyen kell szállást foglalnunk. Szerintem itt mindig tömeg van, valószínű a Bergdoktor miatt, vagy egyébként is az lenne, a táj magáért beszél. A hegy teteje éppen látszott a felhők között, később elég felhős időnk lett, kicsit mérgelődtem emiatt, de elmúlt. Gyönyörű tipikus tiroli faházakat már itt is lehet látni, imádom őket. Egy ajándékboltba is bementünk, a dobozba zárt hegyi levegőtől a gagyi Ellmau feliratos táskáig mindent lehet kapni. Mi természetesen hegyi levegőt vettünk 5 Euróért….neeeem….csak vicceltem. Egy szép kis havasi gyopáros kendőt vettem, túrázáshoz és egy kicsit különlegesebb hűtőmágnest. Megfogadtuk, csak akkor veszünk hűtőmágnest, ha az különleges és nem giccses vagy gagyi. Megnéztük a városházát, nagyon modern belülről, meg is lepődtünk, vízesés is van a falon.

Annyira örültem, hogy itt lehetek, nekem Tirol olyan, mint Magyarországon az Őrség. Van valami varázslat a levegőben, de szerintem ezt nem mindenki érzi, csak aki eléggé nyitott lelkileg. Elindultunk megkeresni a hegyi vasutat, amivel fel szerettünk volna menni a hegyre, aztán gyalog lesétálni a hegyi doktor rendelőjéig.

Na itt borult az egész terv, ugyanis a kisvasutat teljesen újjáépítik, nem volt róla semmi az interneten. Rosszul lettem….elszomorodtunk, mert a tervünk tökéletes volt…..újratervezés. Mára nem terveztünk megerőltető túrát, mert ha mindent látni szeretnénk, az nem fér bele egy napba. A rendelőhöz felmentünk kocsival ( a rendelő Ellmauban, a családi ház Söllben, a fogadó Goingban van), mi nem vagyunk nagy hegyi doktor fanok, minket a filmben is igazán a táj ami lenyűgöz. De ha már itt vagyunk megnézzük és nem is bántuk meg, furcsa látni élőben. Tipikus osztrák parasztházat még nem láttam belülről, nagyon érdekes, érdemes megnézni.

Az új tervünk szerint gyalog felmegyünk a családi házhoz Söllben, itt borult a „nem túrázunk ma nehezet” teória, olyan jól sikerült, minden szomorúságunk elszállt és olyan nyugalom töltött el, pedig nagyon meredek utakon mentünk. Útközben rengeteg állatot láttunk, bárányt, kecskét, tehenet, tyúkot, gyönyörű házak és gazdaságok között vezetett az út.

Mikor megláttuk a Gruber házat, nagyon örültünk, tele volt az udvar emberekkel. Egy csoport, akik egy traktor után kötött kis kocsival jöttek fel, mi is gondolkodtunk ezen, de milyen jó hogy inkább nem ezt választottuk. Szerintem németek voltak, akik hangoskodtak, pálinkáztak. A kapuban állt egy nő és megkérdezte nem akarunk-e bemenni, a csoport mindjárt végez. Dehogynem…..úgy örültem, megint pont jókor voltunk jó helyen. Amiket hallok az El Camino-ról, azt már én is tapasztaltam a sok túránk során. Valahogy jön amit kívánsz és ez olyan varázslatos. Szerencsére hamar elment a csoport, nagyon pici a ház és a domb is sokkal kisebb, mint ahogy a filmben látszik. Így nyugisan meg tudtuk nézni a házat belülről, nagyon tetszett, kis meseház. Teljesen körbejártuk, a kinti asztal is ott volt persze. A Wilder Kaiser továbbra is takarásban volt, de már azt sem bántam, mert olyan töményen jöttek az élmények és a jó érzések. Boldogság nekünk Tirolban lenni. A hegyet pedig még úgyis fogom látni máskor.

Elindultunk tovább egy fogadó felé, gondoltuk eszünk valamit. Az út meredek volt, visszanéztem fentről a kis házra és a nő integetett, olyan jólesett. Kedvesek az emberek. Megtaláltuk a fogadót, ettünk egy jót, aztán elindultunk lefelé. Láttunk egy nénit, aki pont a teheneit terelte befelé a legelőről, érdekes látni, hogyan folyik itt az élet. Már lehet látni az ősz jeleit, de itt kevesebb az elsárgult levél, mint otthon. Lefelé még egy kis kápolnába is bementünk, ami egy szikla tetejére épült. Megnéztük a libegőt, honnan indul és mennyibe kerül. Nagyon jól ki van építve a libegő környéke, van három ferde tükör, az egyikben nagyon vékonyak, a másikban dagi törpék, a harmadikban iszonyú nagyfejűek voltunk. Akkorákat nevettünk, úgy éreztem magam, mint egy boldog gyerek. Söll központját is megnéztük, de már csak autóval, kicsit csendesebb mint Ellmau, de ez is turistás, hoteles.

Goingba még mindenképp el szerettünk volna menni, megnézni a Wilder Kaiser fogadót. Be akartunk menni a főtérre, de le volt zárva, mentünk a másik oldalról, ott is. Forgatás van…… Valamit magyarázott a nő a hegyi doktor rendelőjénél ( a tiroli nyelvjárás sem egy egyszerű dolog), de én azt hittem valami közönségtalálkozó van egy zárt helyen. Nem értettem pontosan, de nem is igazán érdekelt minket az ilyesmi. Szóval...odafurakodtunk a forgatás közelébe, amennyire csak tudtunk, mert azért az érdekes lehet. Három színész volt, Hans, Susanne és Lisbeth. Egy páran összegyűltünk és kíváncsiskodtunk. Egy nagyon rövid jelenetet vettek fel, jó sokszor. Már kezdett esteledni, sokan el is mentek, aztán egyszer csak a Suzanne (Natalie O'Hara) odajött hozzánk egy köteg autogram kártyával, széttárta a kezét és azt mondta: Itt vagyok! Ki mit szeretne? Úgy ledöbbentem, de szerencsére voltak élelmesebbek, akik letámadták. Én is kivártam a soromat. Még soha nem kértem senkitől autogramot, közös fényképet is csináltunk. Aztán jött Hans (Heiko Ruprecht) is, nagyon jó fej és közvetlen, beszélgetett is velünk, a nevemből rájött, hogy magyar vagyok és érdekelte nálunk szinkronizálva megy-e a sorozat. Vele is készült fotó. Olyan jó volt, hát még ha nagy rajongó lennék. Elindultunk haza. Minden úgy volt jó ahogy volt, tervezni sem lehetett volna jobbat.

Már reggel kellemes időnk lett, szeptember ellenére. Elindultunk a szokásos kis kanyargós utunkon, szép kis falvak, gazdaságok között. Szeretem ezt a tájat, már kezdjük igazán megismerni. Amikor a hegyeket is látni, az maga a tökély. Az útvonalba belekalkuláltunk egy pékséget is, de csalódás volt. Nem értem hogyan lehet itt együtt a pékség a cukrászdával, kávézóval, ahol cigiznek. Ez nagyon nem tetszik nekem, hogy lehet egy pékségben cigiszag?? Reichramingban is megnéztünk egy pékséget, az is egyben volt a cukrászdával, de szerencsére mindenki kint ült, mert szuper idő volt. Olyan finomakat vettünk, hogy nacsak! Ez a kis falu nagyon tipp-topp, annyira rendben van, jó érzés itt sétálgatni. Kicsit körbenéztünk, aztán elindultunk, mert túrázni jöttünk. Megtaláltuk a parkolót, fizetős, ezért vissza kellett mennünk a városba, mert nem volt aprónk. Még egyszer nekirugaszkodtunk……

Először megnéztük a folyót, de lehet csak patak, Weissenbach a neve. Nem sok víz van benne, teljesen le lehet menni a kövekre. Szép tiszta vize van és persze hideg is. Elindultunk a patak mellett, viszonylag egyenes úton. Láttunk kis kápolnát, egy régi erdei vasút maradványait, vadász házikót, amit nagyon elhanyagoltak, szerintem nem használja senki. Telerakták trófeákkal és kitömött állatokkal, amik ráadásul vicsorognak. Horrorfilmbe illő figurák.

Elindult az utunk felfelé, elbúcsúztunk a pataktól, olyan megnyugtató ahogy csörgedezik. Ez egy tanösvény a legfontosabb fafajtákról, amiket Ausztriában használnak, úgyhogy feladat is van, kis táblákon rajzok vannak (hegyi juhar, bükk, kőris, lucfenyő, vörösfenyő). Egy kilátó is van, de magas hegyet nem lehet látni, azért a dombocskák is szépek ám. Még egy helyre elmentünk, ahonnan jó kilátást ígértek, ott töltődtünk egy kicsit. Nyugis, kellemes, szép nap!!

Sajnos már később kell indulnunk, mert megérkeztek a hűvös reggelek, szeptemberben ez normális. A kedvenc pékségünket nem hagytuk ki ma sem. Egy étteremnél parkoltunk, ahol sorompós, fizetős parkoló van és fizetni kell kifelé jövet. Nagyon sokan voltak, egy kis út mellett sikerült csak megállnunk.

Az utunk elég meredeken indult, aztán egy jó darabig így is maradt, ez is egy gyökeres, köves, elég nehéz út. Ahhoz képest hogy nehéz a terep, elég sokan voltak. Úgy látszik, ha van egy hütte a hegy tetején, az nagyon vonzza az embereket. Itt találkoztunk először az állandó köszöngetés problémájával, nekem sokkal fárasztóbb, mint maga a mászás. Egyszerűen nem bírom a tömeget, ha ki szeretnék kapcsolódni. Az idő optimális, a táj szép, az erdőben lenni kellemes (még így is). Kevés a pad, de szinte mindig ott, ahol kívántam. Szép lassú tempóban, néhol megállva, nézelődve, fel is értünk a hüttéhez. Elég sokan voltak, a napon ettek-ittak, mi kerestünk egy árnyékosabb helyet, gondoltuk eszünk egy császármorzsát. Finom volt.

Láttunk ejtőernyősöket, fentről láttuk Mollnt, tetszett a kilátás. A Trattenbach patak szinte teljesen ki volt száradva a Schreibachfall vízesés is vékonyka sugárban „zúdult”. Kezdett hűvös lenni hat óra körül és el is fáradtunk rendesen. Szép volt, jó volt, de nem lett a kedvenc helyünk. Jót túráztunk.

Dél körül értünk Traunkirchenbe, nem tudom mit szöszmötöltünk addig, de nem maradtunk le semmiről. Visszajöttünk csónakázni, hamar teljesült ez a kívánságunk. A kölcsönzőnél nem állt bent egy csónak sem, ráadásul egy pár is pont csónakra várt. Ne már…...azt hittem mind foglalt. Pont jött egy srác és két csónakot hozott, a másikba be is szállhattunk rögtön. Olyan boldog lettem!! Nem tartottak nagy oktatást, a lényeg, 100 m-nél közelebb ne menjünk a parthoz.

Végig én kormányoztam, nagyon-nagyon élveztem. Kellemes szél fújt, egyáltalán nem volt melegem, talán csak a vége felé. A víz hőmérséklete is optimális, igaz, csak a kezünkkel éreztük. Jövőre tervben van az úszás is, de addig gyúrni kell egy kicsit, mert szeretnénk kipróbálni egy kenut. Láttunk két lányt egy kenuval, az mégiscsak nagy élmény lehet, ha te evezel. Kicsit kötetlenebb és az egy egész napos program.

Olyan gyönyörű minden egy tó közepéről nézve. Néha leállítottuk a motort és csak lebegtünk, ülve gyönyörködni…..ez se rossz. Négy éves korom óta  most ültem először csónakban. Az nem valami jól végződött, ugyanis beleborultunk. Azóta tudok úszni és különben is nem akarok félni. Rengeteg típusú hajót láttunk, nekem ez a nyugis formája nagyon megfelelt. Teljesen ki tudtam kapcsolni minden felesleges aggodalmamat. Két óra után kimentünk, én már elültem a fenekemet, ezzel nem is számoltam. Ettünk egy fagyit, aztán elindultunk Gmundenbe, igen ismét…., mivel a 27. osztrák kerámia vásárt szerettem volna látni.

Ismét legalább 35 °C, szinte elviselhetetlen számomra, de dolgozni még rosszabb ilyen időben, úgyhogy semmi ok panaszra. Rengeteg ember, parkolót is alig találtunk. A vásár nagyon nagy, látványos és színes, nem lehet mindent végigbogarászni, mert rengeteg az áru és nagy a tömeg. Nem csak osztrákok vannak a kiállítók között, hanem van spanyol, magyar, francia, német, belga, cseh, olasz stand is. Nemzetközi nagy vásár. Még a városban, a kis utcákon csavarogtunk egyet, nagyon hangulatos, de ebben a kánikulában elég nyűgösek voltunk már.

Tartalmas, örömteli, fantasztikus nap!!!

Szerencse fel! Így indult a mai napunk. Amikor elindultunk esett az eső, amit elvileg nem is jelzett az időjárás jelentés. Traunkirchen környékére azt mutatta, lehet mire odaérünk esni fog, ráadásul le is hűl az idő. Nem terveztünk túrát, inkább csak sétát, ha lesz rá lehetőségünk. Szandálos, szoknyás, nézelődős…… Pakoltam egy kis vizet, ennivalót, de be sem kentük magunkat és a kalap is itthon maradt. Felelőtlenek voltunk, ezt nem igazán szerveztük meg. Gyönyörű időnk volt végig és még le is égtünk egy kicsit.

Sokan voltak, nehezen találtunk parkolót. Nagyon hangulatos kis város a Traunsee mellett, akárcsak Gmunden. Lementünk a partra, pont egy búvároktatást láttunk. Véletlenül szandálostul belegázoltam a vízbe, de hamar megszáradt, nagyon meleg volt. Legközelebb szeretnénk egy kis elektromos csónakkal körbejárni a tavat. Már el is terveztük, most nem vállaltuk be naptej és kalap nélkül. Fagyiztunk, üldögéltünk a parton egy padon, nagyon romantikus….

Elmentünk még Gmundenbe, megkerestük a híres kerámia gyárat. Szeretem a spontán ötleteket, ez most így sikerült, de jót nézelődtünk.

Jól indult a napunk, szerencsepénzt találtam a szeméttároló padlóján, holland egy guldenes, nem tudom hogyan kerülhetett oda, de hátha szerencsét hoz. Sajnos keresztbe tettem a meglepetésnek (ebben jó vagyok, valahogy mindig megérzem és elrontom), mert rákérdeztem, hogy nem megyünk-e arra a pékség felé, ahová már régóta be szeretnék menni. Nem sikerült a meglepetés, de nekem már a tudat is olyan jól esik, ha meg akarnak lepni. Ez egy nagyon régi tradicionális kis pékség egy lakóházban, 1811 óta működik. Egy idős néni árul a kis boltocskában, ahol nincs pénztárgép, a néni kézzel írja egy cetlire a bevételt. Vissza az időben. Nagyon finom kiflit és kalácsot vettünk jó áron.

Vorderstoder egy kicsi hely, az óvodánál parkoltunk. A túraútvonal innen vezetett át a mezőn, ez nagyon tetszett, tehéncsapáson mentünk. A hegyek elég halványan látszottak, a nagy páratartalom miatt. Tudtuk, hogy lesz eső (futózáport emlegettek), de reménykedtünk benne, most elkerül minket. Egy gazdaságon és egy pár ház udvarán mentünk keresztül, aztán szerencsére beértünk az erdőbe. Iszonyatosan meleg nap már megint, 35 °C. Már itt azt éreztem, nem tudok tovább menni a nagy hőségben.

Egy fogadóhoz értünk, de nem akartunk bemenni, még nem voltunk éhesek. Amúgy nem jellemző hogy bemegyünk, mindig van elég ennivalónk és nem igazán szeretünk ilyenkor meleg ételt enni, mert attól nehéz túrázni. Innen következett egy „függőleges legelő”, komolyan mondom, nagyon durván emelkedett, szerencsére nem hosszan, de elég megerőltetően meredek volt. A végén megláttam egy fa nyugágyat, mindjárt gyorsabban ment a mászás, azt rögtön el is foglaltuk egy kis időre. Nem volt kényelmes, de kit érdekel, a túrázás sosem a kényelemről szól. A kilátás fantasztikus a levegő tiszta, nem kell más. Na mit hallottunk a nagy nyugalomban? Jött a dörgés először jobbról, majd hátulról, később már balról is. Kezdtem megijedni, nem nézett jól ki a dolog. Kicsit vártunk, aztán vissza lementünk a fogadóhoz, vártunk, ha esik bemegyünk.

Bementünk. Milyen jó hogy bementünk. Szinte sokkot kaptam, mert kívülről egy teljesen lepukkant kis füstös kocsmának nézett ki, pár asztallal és kockás terítővel. Ezzel szemben egy teljesen modern, de közben autenikus, több részből álló nagy étterem. Kellemes csalódás. Ettünk egy gulyáslevest és egy pulykamelles tálat, különféle salátákkal. Nagyon finom volt, szerencsére nem nagy adag, jólesett, közben kint is jól esett….. Ahogy befejeztük, mehettünk is tovább, elállt az eső. A meredek lejtőt még egyszer meg kellett másznunk, most jobban ment. Innen még kb. 7 km-t mentünk, de nem nehéz terepen.

Most is útba ejtettünk egy tavat, Schafferteich a neve. Kicsit elhanyagoltnak tűnt első ránézésre, a színe is más mint az eddigieknek. Ennek a tónak nem cserélődik olyan gyorsan a vize, ezért elég algás. Rendesen elfáradtunk, a melegben nagyon kitikkadtunk, de megúsztuk az esőt!!! Nagyon jó nap ismét.

Kicsit később indultunk, mert tudtuk, hogy nem lesz nagyon megerőltető túra. Különben is az elázós kiruccanásunk után és főleg egy megfázás után valami könnyedebbet terveztünk. Mikor megláttam a Grünau táblát (fából készült, szép virágokkal beültetett), amit már a múltkor is le akartam fényképezni, kiderült, hogy a fényképezőgép nem jött velünk kirándulni. Nem fogom szépíteni, sajnos kiborultam, ott a szép hegyek között. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem tudom megörökíteni a gyönyörűségeket, amiket látok. Van egy füzetem, amibe leírom a nap eseményeit és rajzolok is hozzá, ehhez nagy segítség, ha nézem közben a képeket, mert így tudom, hogy nem hagyok ki semmit. Azért telefonnal fényképeztünk. Megint rá kellett jönnöm valamire, nem szabadna ennyire kiborulni, ha nincs fényképezésre lehetőség, az agyamban úgyis ott van minden fontos hegy és fa. Most még rengeteg képet csinálok, de remélem ez a mennyiség rövid időn belül csökkenni fog és fogok tudni szelektálni már ott a helyszínen, nem pedig itt a gépnél.

Az út mellett kellett menni egy darabon, volt hogy a szalagkorlát mellett közvetlenül az úton, de csak egy kis részen, az út nagy része jól járható. Ahogy megláttam a tavat, koszosnak tűnt a felszíne és nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog később. Láttunk hattyúkat és vadkacsákat, ez a tó olyan vad és érintetlen, később pont ezért tetszett meg. A hegyek körben gyönyörűségesek. Találtunk egy kis stéget, itt csináltunk pár jó képet (...telefonnal...).

Megláttunk egy parkolót, tele autóval, ekkor már tudtuk, hogy ez nem lesz olyan csendes, emberektől mentes kirándulás, amit szeretünk, de nem baj, néha kell ilyen is. Még a végén antiszociálisak leszünk ( vagy már…..). Minél könnyebb a terep, annál több ember van, ez tény. Leültünk egy padra, ettünk egy jégkrémet és figyeltük az embereket. Szinte senki sem volt igazán „túrázósan” felöltözve, sok idős és gyerekes család sétálgatott.

Elindultunk, azt terveztük, hogy körbejárjuk a tavat. Volt ahol csörgedezett a víz, lehetett látni a fák között a sok kavicsot, ahogy a víz lezúdult és hozta magával. Ezen a részen kevés a víz, teljesen le lehet menni a tóhoz a kavicsos részre. Olyan mint a tengerpart, csak kis fehér kavicsokkal. Térdig belegázoltunk, nagyon szúrósak a kavicsok, de azért kellemes élmény.

Keresni szerettünk volna egy helyet, ahol végre leteríthetjük a plédünket. Az igény nagy volt, árnyékos legyen, csendes legyen és lehessen egy kicsit lábat áztatni( a víz nyáron is csak 10-14 °C). Megtaláltuk a kék lagúnánkat, tényleg olyan volt, be kellett menni egy kicsit az erdőbe, ott volt egy pici földes rész és egy fa, ami pont olyan, mint azok a görbe pálmafák. Persze most sem bírtam sokat feküdni és a kicsi fánk sem adott sok árnyékot, de ennek ellenére pihentünk.

Bementünk még Grünauba, megnéztük a templomot és fagyiztunk is egyet. A fagyi nagyon finom volt, a templom viszont nem igazán tetszett, minden fekete, arany díszítéssel. Láttunk egy magyar boltot, ahol szalámikat, borokat árultak. Csodálkoztam, hogy egy ilyen kis helyen van egy magyar bolt, hogy mik vannak!!!

Lazulós, esőmentes, szép nap!!!