Irány Tirol!! Szeptember vége van, korán keltünk, még sötétben indultunk. Bizakodtunk a jó időben, szerettük volna látni a Wilder Kaisert. Precízen megterveztük a napi programot, mit szeretnénk mindenképp látni, ami rajtunk múlik, azt megtettük. Tíz óra körül ott is voltunk Ellmauban. Megnéztük a falut, itt is kerestünk egy pékséget. Aranyos kis falu, tele idős turistával, tervezünk ide egy hosszabb szabadságot, de az biztos, hogy egy nyugisabb helyen kell szállást foglalnunk. Szerintem itt mindig tömeg van, valószínű a Bergdoktor miatt, vagy egyébként is az lenne, a táj magáért beszél. A hegy teteje éppen látszott a felhők között, később elég felhős időnk lett, kicsit mérgelődtem emiatt, de elmúlt. Gyönyörű tipikus tiroli faházakat már itt is lehet látni, imádom őket. Egy ajándékboltba is bementünk, a dobozba zárt hegyi levegőtől a gagyi Ellmau feliratos táskáig mindent lehet kapni. Mi természetesen hegyi levegőt vettünk 5 Euróért….neeeem….csak vicceltem. Egy szép kis havasi gyopáros kendőt vettem, túrázáshoz és egy kicsit különlegesebb hűtőmágnest. Megfogadtuk, csak akkor veszünk hűtőmágnest, ha az különleges és nem giccses vagy gagyi. Megnéztük a városházát, nagyon modern belülről, meg is lepődtünk, vízesés is van a falon.

Annyira örültem, hogy itt lehetek, nekem Tirol olyan, mint Magyarországon az Őrség. Van valami varázslat a levegőben, de szerintem ezt nem mindenki érzi, csak aki eléggé nyitott lelkileg. Elindultunk megkeresni a hegyi vasutat, amivel fel szerettünk volna menni a hegyre, aztán gyalog lesétálni a hegyi doktor rendelőjéig.

Na itt borult az egész terv, ugyanis a kisvasutat teljesen újjáépítik, nem volt róla semmi az interneten. Rosszul lettem….elszomorodtunk, mert a tervünk tökéletes volt…..újratervezés. Mára nem terveztünk megerőltető túrát, mert ha mindent látni szeretnénk, az nem fér bele egy napba. A rendelőhöz felmentünk kocsival ( a rendelő Ellmauban, a családi ház Söllben, a fogadó Goingban van), mi nem vagyunk nagy hegyi doktor fanok, minket a filmben is igazán a táj ami lenyűgöz. De ha már itt vagyunk megnézzük és nem is bántuk meg, furcsa látni élőben. Tipikus osztrák parasztházat még nem láttam belülről, nagyon érdekes, érdemes megnézni.

Az új tervünk szerint gyalog felmegyünk a családi házhoz Söllben, itt borult a „nem túrázunk ma nehezet” teória, olyan jól sikerült, minden szomorúságunk elszállt és olyan nyugalom töltött el, pedig nagyon meredek utakon mentünk. Útközben rengeteg állatot láttunk, bárányt, kecskét, tehenet, tyúkot, gyönyörű házak és gazdaságok között vezetett az út.

Mikor megláttuk a Gruber házat, nagyon örültünk, tele volt az udvar emberekkel. Egy csoport, akik egy traktor után kötött kis kocsival jöttek fel, mi is gondolkodtunk ezen, de milyen jó hogy inkább nem ezt választottuk. Szerintem németek voltak, akik hangoskodtak, pálinkáztak. A kapuban állt egy nő és megkérdezte nem akarunk-e bemenni, a csoport mindjárt végez. Dehogynem…..úgy örültem, megint pont jókor voltunk jó helyen. Amiket hallok az El Camino-ról, azt már én is tapasztaltam a sok túránk során. Valahogy jön amit kívánsz és ez olyan varázslatos. Szerencsére hamar elment a csoport, nagyon pici a ház és a domb is sokkal kisebb, mint ahogy a filmben látszik. Így nyugisan meg tudtuk nézni a házat belülről, nagyon tetszett, kis meseház. Teljesen körbejártuk, a kinti asztal is ott volt persze. A Wilder Kaiser továbbra is takarásban volt, de már azt sem bántam, mert olyan töményen jöttek az élmények és a jó érzések. Boldogság nekünk Tirolban lenni. A hegyet pedig még úgyis fogom látni máskor.

Elindultunk tovább egy fogadó felé, gondoltuk eszünk valamit. Az út meredek volt, visszanéztem fentről a kis házra és a nő integetett, olyan jólesett. Kedvesek az emberek. Megtaláltuk a fogadót, ettünk egy jót, aztán elindultunk lefelé. Láttunk egy nénit, aki pont a teheneit terelte befelé a legelőről, érdekes látni, hogyan folyik itt az élet. Már lehet látni az ősz jeleit, de itt kevesebb az elsárgult levél, mint otthon. Lefelé még egy kis kápolnába is bementünk, ami egy szikla tetejére épült. Megnéztük a libegőt, honnan indul és mennyibe kerül. Nagyon jól ki van építve a libegő környéke, van három ferde tükör, az egyikben nagyon vékonyak, a másikban dagi törpék, a harmadikban iszonyú nagyfejűek voltunk. Akkorákat nevettünk, úgy éreztem magam, mint egy boldog gyerek. Söll központját is megnéztük, de már csak autóval, kicsit csendesebb mint Ellmau, de ez is turistás, hoteles.

Goingba még mindenképp el szerettünk volna menni, megnézni a Wilder Kaiser fogadót. Be akartunk menni a főtérre, de le volt zárva, mentünk a másik oldalról, ott is. Forgatás van…… Valamit magyarázott a nő a hegyi doktor rendelőjénél ( a tiroli nyelvjárás sem egy egyszerű dolog), de én azt hittem valami közönségtalálkozó van egy zárt helyen. Nem értettem pontosan, de nem is igazán érdekelt minket az ilyesmi. Szóval...odafurakodtunk a forgatás közelébe, amennyire csak tudtunk, mert azért az érdekes lehet. Három színész volt, Hans, Susanne és Lisbeth. Egy páran összegyűltünk és kíváncsiskodtunk. Egy nagyon rövid jelenetet vettek fel, jó sokszor. Már kezdett esteledni, sokan el is mentek, aztán egyszer csak a Suzanne (Natalie O'Hara) odajött hozzánk egy köteg autogram kártyával, széttárta a kezét és azt mondta: Itt vagyok! Ki mit szeretne? Úgy ledöbbentem, de szerencsére voltak élelmesebbek, akik letámadták. Én is kivártam a soromat. Még soha nem kértem senkitől autogramot, közös fényképet is csináltunk. Aztán jött Hans (Heiko Ruprecht) is, nagyon jó fej és közvetlen, beszélgetett is velünk, a nevemből rájött, hogy magyar vagyok és érdekelte nálunk szinkronizálva megy-e a sorozat. Vele is készült fotó. Olyan jó volt, hát még ha nagy rajongó lennék. Elindultunk haza. Minden úgy volt jó ahogy volt, tervezni sem lehetett volna jobbat.