Reggel először is megnéztem a Heidi rajzfilmet, kedves kis mese, ő is imádja a hegyeket és bele is betegszik amikor a nagyvárosban kell élnie.

Mára is túrát terveztünk, csakis, mi mást itt Tirolban. A pékségben vettünk egy-két finomságot és elindultunk a Geoweg-en, ami már Seefeld főterén elkezdődött. Hét állomáson vannak különféle kőzetminták, a táblákon le van írva mit kell tudni ezekről, pl. gránit, homokkő, kvarc. A Rosshütte felé indultunk, ami 1760 méter magasan van. A libegő és a kisvasút még nem üzemel, de nem is baj, mert gyalog mindenképp nagyobb élvezet a távot teljesíteni. Patak mellett mentünk, itt már lehetett látni a hegyeket, előttünk a cél, mögöttünk Seefeld és a hegyek körben. Nehéz volt az út, de a nehéz út végén mindig nagyobb az öröm. Lassan elértük a havas területet is. Teljesen pólóig le lehetett vetkőzni, de nagyon nehéz volt alkalmazkodni az időjáráshoz, mert néhol fújt a szél, akkor fáztam, ha felöltöztem melegem volt. Egész idő alatt öltözködtem, de egyáltalán nem zavart, mert a látvány, gyönyörűséges. Olyan közel voltak a hegyek, leírhatatlan, varázslatos érzés. A Rosshütte még nincs ilyenkor nyitva, de a teraszán az asztalok és a székek nincsenek lezárva, persze padok is vannak. Ettünk egy keveset, aztán elindultunk még feljebb, itt már egyre több volt a hó, nem vagyok nagy hó rajongó, de itt tetszett. Az út, amin szerettünk volna tovább menni, elég veszélyesnek tűnt. Nem akartunk térdig érő hóban szenvedni, visszafordultunk és egy másik utat kerestünk. Láttunk egy párt eléggé alul öltözve, ők arra mentek amerre mi terveztük, figyeltük őket egy darabig, de a lány, szegény kínlódott a hóban, le is maradt rendesen. Később láttuk őket, szerencsére túlélték.

A visszaút is nehéz, szerintem lefelé sokkal megerőltetőbb a térdnek, de a túrabot sokat segít. Megnéztük még a Wildsee-t, semmi különleges nincs a tóban, csak a háttérben a hegyek gyönyörűek. Van mellette egy erdős park, ahol mókust is láttunk, egyáltalán nem félt tőlünk, biztos sokan etetik őket. Ma 19 km-t mentünk.