Egy barárunkkal indultunk az Attersee-hez. Útközben megálltunk a Traunsee-nél, mert szerintem mindenkinek látnia kell, olyan szép. Most nekem a Traunsee a Riviéra. 

Ez a kép pedig csodálatos lett a Traunsee-ről. Olyan sejtelmes. Nem volt igazán jó idő, kicsit hideg és szeles. Igazából nincs rossz idő, csak rossz öltözék, állítólag. Már alig vártam hogy láthassam az Attersee-t, kíváncsi voltam hogy miben más. Már az autóból feltűnt, hogy az autóút milyen közel van a parthoz, nagyon tetszett. Nem mindenhol, de van olyan szakasz, amit talán néha el is önt a víz. Elmentünk a kikötőhöz, ugyanis hajókázni  szerettünk volna. Egy kisebb körútra mentünk, 1 óra 10 perces intenzív gyönyörködés. Én nem tudom megunni. Nagy volt a szél, de nem akartunk lemenni a kabinba, köszi ott már voltunk. A hajó hátulján egy kicsit lejjebb találtunk egy szélcsendes padot, onnan is jó volt a kilátás. Visszafelé még érintettük a Mondsee-t, a városkába is bementünk.

A Wolfgangsee-t közelebbről is megnéztük, egy kicsit sétáltunk  a parton. Nagyon tetszett a hangulata. A hegyek és a kis faházak. Mindenképp visszajövünk még, ez csak egy feltérképezés volt, és hogy minél többet lásson a barátunk ilyen rövid idő alatt. Minél több helyet ismerünk, annál nagyobb lesz a tapasztalatunk, hogy kivel hova érdemes elmenni, a különböző igények miatt.

Először megálltunk Molln-ban, van itt egy túrisztikai központ, ahol lehet prospektust gyűjteni, de van ajándékbolt és kiállítás is. Szép modern épület. Szerencsére elég sok helyen van, ha más nem információs központ. Ezeket általában megnézzük. Kellemes hely Molln is, a város címerében van egy doromb, később megnéztem, van itt egy falumúzeum, ahol meg lehet nézni hogyan készülnek a népi hangszerek, mint például a doromb is. Mindenképp szeretném megnézni, de máskor, mert most irány a Klamm!

A Klamm jelentése hasadék, szurdok. Szűk helyeken lehet végigmenni, fapallókon és létrákon. Közel a sziklákhoz, vízesésekhez. Nagyon érdekes és intenzív élmény. 

A parkolónál volt egy jó kis forrásvizes kút, feltankoltunk és 20 perc séta után elértünk a bejárathoz. Már ez az út is olyan megnyugtató volt. Erdő, patak, vízcsobogás, friss levegő, kevés ember. Itt nem árt a nyugisabb időszak, mert a keskeny létrákon nagyon rossz ha feltorlódnak az emberek és nem tudsz a saját nyugis tempódban menni. Fényképezni meg pláne. Nem hosszú az út, de megerőltető és nagyon kell figyelni, mert a pallók sokszor csúsznak. A víz jó hangos, különleges élmény. Olyan intenzív, szeretem ha valami így hat rám. Elmentünk egy hüttéig, "Bosruckhütte" frankfurtit ettünk mustárral és tormával, finom volt.

Gmunden nagyon fontos helyünk. Már egyszer voltunk itt késő ősszel, az idő nagyon hideg és ködös volt, sajnos a hegyeket nem láttuk. Mindenképpen vissza akartunk jönni, szerencsére nincs messze tőlünk. Mikor Ausztriába költöztünk, az első sorozat amit néztem a "Schlosshotel Orth" volt. Nyelvet tanulni nagyon jó.  Tetszett a helyszín és úgy megörültem, amikor kiderült hogy közel van. 

Úgy terveztük hogy felmegyünk libegővel a Grünberg-re, onnan gyalog lejövünk és visszahajózunk Gmunden-be. A parkolótól nincs messze a libegő, addig lehet enni egy fagyit, és hallgatni ahogy egy srác gitározik és énekli a "Lehet zöld az ég, és lehet kék a fű" kezdetű dalt, kicsit szürreális, de nem  zavaró. A libegőnél nagyon sokan voltak, megvettük a jegyet és a második kabinba már be is fértünk. Elég sok ember fér be, mintha metrón utaznánk. A hegyen van egy hütte, ahol lehet ebédelni, de kint is sütnek kolbászt és savanyú káposztát. Nagy volt a tömeg, úgyhogy kolbászt ettünk.........megbántam, a savanyú káposzta itt biztosan máshogy van savanyítva, mert én nem bírom. Azóta már máskor is kipróbáltam és sajnos cifra dolgokat produkál nálam, pedig nagyon szeretem. Lefelé menet nem volt egyszerű elbújni egyszer-kétszer a tömeg elől. 

A látvány szép volt, lehetett látni a Traunsee-t, Gmunden-t fentről. Miután leértünk, leültünk a mólónál és vártuk a hajót. Nagyon kellemes idő volt egész nap. Láttuk hogy messzebb van egy vihar, de a Kedvesem megnyugtatott hogy nem ér ide, sőt elmegy a másik irányba. Ideért. Kicsivel a hajó érkezése előtt elkezdett esni, mikor beszáltunk a hajóba még nem volt vészes, de ami utána jött, az nem volt semmi. Volt hogy a kapitánynak le kellett állítani a motort mert nem látott semmit, még a radarral sem. Nem voltunk szomorúak, ilyet is át kell élni egyszer, mert nagyon érdekes, kicsit sem féltem. Mire visszaértünk, kisütött a nap. Végülis szerencsénk volt, mert a viharban fedett helyen tudtunk lenni. Még elmentünk a Schloss Orth-hoz, mindig meg kell néznem, imádom. Sétáltunk egy kicsit. Jó kis napunk volt.

Alpbach---az első gyönyörűség, amikor már Ausztriában éltünk....

Azt hiszem ehhez mérjük az összes többi túránkat. Féltem is tőle, hogy olyan jó lesz, hogy nem fogjuk tudni űberelni. Kinéztünk egy kis falut a hegyek között, teljesen ismeretlenül. Tökéletesre sikerült. Mesefalu, tipikus tiroli tradicionális faházakkal. Egy völgyben, körben gyönyörű hegyekkel. Később megtudtuk, hogy Alpbach megkapta a legszebb ausztriai falu "kitüntetést". Már majdnem a giccs határait súrolja. A szobánk is egy ilyen faházban van, maga a boldogság. "Jók a poszterek, amiket kiraktak az ablakra." A hegyek teteje még mindig havas, így május végén. Nekem így tetszenek a legjobban.

Az első nap egyből egy 15 km-es túra sikeredett, másnap 12-km-t mentünk, szép lassú tempóban, néha üldögélve, hosszasan bambulva tátott szájjal. Imádjuk a hegyeket, itt aztán lehet tobzódni. Elindultunk a Mühlbachweg-en, kicsit tanösvény jellegű, ahol különböző energiával feltöltő helyek vannak, az elmélkedést és a befelé figyelést ösztönzi, különböző gyakorlatokkal. Erdő, patak, hegyek, nekem ennél nem kell több a nyugalomhoz. A túraútvonal néhol magánházak udvarán vezet keresztül, az elején elég furcsa, de csak nekünk. Az itteniek olyan barátságosak és már hozzászoktak az idegen hátizsákosokhoz. Szerettem volna enni egy hüttében valami finom itteni császármorzsát, de még nincs szezon, túrista is alig, de én ezt bírom sajnos.

( A hegyekben túrázó , szerintem nem igazán az a hangos, társaság középpontjában jól érzi magát típusú ember. Vannak felkapott helyek, ahol könnyebb a hegyre felmenni és általában van egy hütte, ott nagyon sokan vannak és pont ettől vész el a varázsa. Lihegsz, közben jönnek...Grüss Dich!...Grüss Euch!..Hallo!....Grüss Gott!......cigiznek, kiabálnak, pont azt csinálják, ami elől az ember kimenekül a természetbe. Ez már egy későbbi tapasztalat, itt ezt még nem lehetett érezni szerencsére. Egy újabb tapasztalat, naptej...naptej...naptej!!! Nem elég ám egyszer reggel, többször, mégha nem is érezni hogy süt a nap, mondjuk én hófehérke vagyok. Azóta kitapasztaltuk és megtaláltuk a tutit, külön arcra és testre is.)
Már nagyon hiányzott a természet, olyan jó találkozni tehénnel, lóval, kecskével és báránnyal. Jó látni a rendet a tisztaságot, és hogy milyen szépen, nyugodtan telik az élet. Szinte mintha kiszakadnának belőle, nekem nagyon tetszik, de én ezt is szélsőségesnek érzem. Az optimálisra törekszem, szerintem meg lehet találni az egyensúlyt. A nehéz és szürke hétköznapokon olyan jó visszaemlékezni és főleg tervezni a következő túrát. A túrázás nagyon megtanít figyelni, meglátni az apró szépségeket, örülni a felhőnek, lelassulni. Találkoztunk egy idős párral, a szikla alatt ültek, a bácsi egy könyvből olvasott a néninek, így szeretném látni magunkat jópár év múlva!!!

Érdemes megnézni az ajándékboltokat, vagy a helyi termelői boltokat, lehet finom sajtot, sonkát mézet, vagy akár krémeket venni. A pékség az kötelező!
Hazafelé még megnéztük Wildschönau-t. Kaptunk névre szóló kártyát, amivel ingyen lehetett fellibegőzni a hegyre. Jó hogy nem hagytuk ki, nagyon szép volt.